Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tagok

edit_111005111018.jpg

valódi név: Kim Junsu 
becenevek: Jun K., Panda
születésnap: 1988. Január 15.
születési hely: Dél-Korea, Daegu
magasság: 180 cm
súly: 66 kg
vércsoport: A
vallás: buddhista
iskola:  Donga school for the arts
hobbik: Feketezene gyűjtése, divat, dal komponálás
specialitás: éneklés, írás
kedvenc étel: Krispy kreme, savanyú gumicukor, és a többi 'nem túl tápláló étel'
ideális nő: valaki, akinek szép mosolya van
ügynökség: JYP
pozíció a csapatban: fővokál
egyéb becenevek: JunPeep, Kim Bo Peep Oppa
 

Érdekességek / tudni valók:
• Hot Blood sorozatban kiderült, hogy nagyon jól tud rappelni
• Néha szokták "piszkálni" az akcentusa miatt, és akkor kénytelen úgy beszélni ^^ Ugyanis Daeguban (ahol Junsu is született) akcentussal beszélnek, Koreában sok olyan hely van ahol eltért a fővárosban beszélt 'nyelvtől'
• A debütáló számban igen kevés szöveget kapott, bár igazából ő a fővokálok egyike. Egyszer azt mondta, azért nem kapott szöveget "Mivel a 10/10 egy rap dal"
• Nagyon jóban van a Big Bang-ből G-Dragonnal és TaeYanggal
• A YG és a JYP Ügynökséghez is jelentkezett gyakornoknak, mindkét helyre felvették, de végül a JYP-t választotta.
• A Wild Bunnyból kiderült, hogy elméletileg van jogsija : D
• Azt mondta, hogy a szülei először ellenezték hogy énekes legyen. Ám az anyukája csak addig, míg Junsu haza nem vitt neki egy hűtőt, mint az egyik énekverseny nyereménye : D De az apukája továbbra is ellenezte, míg Junsu nem nyert neki egy TV-t, szóval azután mind a ketten megengedték neki, hogy énekes legyen XD
• Elég jó tanuló volt, sok versenyen vett részt, ahol a verseivel indult
• Nem csak énekes, de dalszöveg író is. Vagyis zenéket is szerez, sőt verseket is írt/ír
• Egy véletlen baleset miatt a fanoktól kapott egy becenevet: Jun Peep. Azért lett ez, mert véletlen az egyik zenés műsorban nem kapcsolták ki a mikrofonját, és hallani lehetett ahogy a T-ara Bo Peep Bo Peep számába beleénekel egy kicsit XD Először nem tudták ki ez, de végül Taec és Seulong(2AM) felfedték az igazságot cyworld-ön :D 

 

nickhun-1.jpg

valódi név: Nichkhun Buck Horvejkul (นิชคุณ Buck หรเวชกุล)
koreai név: Nichkhun 
becenevek: Khunnie Boy, Khunnie Boo, Khun Ddeng
születésnap: 1988. Június 24.
születési hely:  Amerika (Los Angeles), de 2 éves korában Thaiföldre költöztek
magasság: 180 cm
súly: 64 kg
vércsoport: 0
vallás: buddhista
iskola: Los Osos High School(USA)
hobbik: zongorán játszani,edzés, fotózás, zenehallgatás,filmezés
specialitás: zongora, akrobatika
kedvenc étel: samgyeopsal
ideális nő: kedves, aranyos, jóember
pozíció a csapatban: vokál
egyéb becenevek: Thai Prince, Puppy

Érdekességek / tudni valók:
• Az apukája thaiföldi de az anyukája kínai származású (de már ő is Thaiföldön született)
• Van jogosítványa
• Jóval a 2PM debütálása előtt is igen híres volt, főleg Thaiföldön, mivel az első thai JYP gyakornok volt, és mert több thai reklámban és műsorban is szerepelt.
• Egy reklámban debütált Bi/Rain híres koreai énekessel (még jóval a 2PM előtt)
• 4 nyelven tud beszélni. Angolul a legjobban, majd thaiul, koreaiul és egy kicsit kínaiul, illetve ötödik nyelvnek a japán debütálással a japán nyelvet is beújította.
• 9 évesen kezdett zongorázni az apukája kérésére, majd mikor elköltözött akkor abbahagyta. De 16 évesen újra megjött hozzá a kedve, mert meghallotta a 'Kiss the Rain' című számot. (Yiruma - Kiss the Rain) (Nichkhun - Kiss the Rain)
• Amerikában született, majd 2 éves korában Thaiföldre költözött a családja, és egészen 12 éves koráig ott is élt. Majd Új-Zélandra költözött, aztán 14 éves korában vissza Amerikába, majd később ugye Koreába.
• Ő is szerepelt a Superstar Survival-ban (amiben Taec, Junho és Chansung is), csak ő a műsorvezető szerepét töltötte be (ha jól tudom csak 1 részben, mikor Thaiföldre mentek).
• A fanok 'puppy-nak' (kiskutyusnak) is szokták nevezni, mivel annyira édes tud lenni, és mivel hatalmas nagy szemei vannak :D
• Szívesen színészkedne

 

bhoe_dkceaeqhuf.jpg

valódi név: Ok Taecyeon / Taekyeon 
becenevek: Oktaekbar/Oktaekbal,Him(erő) Taekyeon Ok Kittycat, Ok Cat, Chaneuee hyung
születésnap: 1988. December 27.
születési hely: Dél-Korea, Szöul
magasság: 185cm (a legmagasabb a csapatban )
súly: 76 kg
vércsoport: AB
vallás: keresztény - protestáns
iskola: Dankook University
hobbik: zenehallgatás, síelés,wakeboard,sétálás
specialitás: főzés
kedvenc étel: "Láttál már engem, hogy utáltam valamilyen ételt? Nem, nem láttál"
ideális nő: Valaki, aki jól néz ki farmerben
ügynökség: JYP
pozíció a csapatban: rappel, vokál
 egyéb becenevek: Beast(vagyis szörny, nem mintha csúnya lenne, csak ez a színpadi vadsággal kapcsolatos^^), OkDaeri

Érdekességek / tudnivalók:

• Anyanyelvi szinten beszéli az angolt és a koreait, ezért régen Khunnak és Jaynek is fordított ^^
• Elméletileg van jogsija :D A Wild Bunnyban nem vezetett, de az egyik év végi műsorban lehetett látni őt vezetni.
• Koreában született, de kiköltöztek Amerikába, és körübeül akkor jött vissza Koreába amikor jelentkezett az XTM showba, majd azután a JYP-hez.
• 7 évet élt Amerikában, de mielőtt kiköltöztek volna, Busan-ban is élt ^^ De a busani akcentust állítása szerint elfelejtette :D
• A legmagasabb a csapatban
• Van két igen furcsa 'képessége', ugyanis a torkával (nyitott szájjal ütögeti a torkát) képes eljátszani dalokat. A másik meg, hogy a fogát ütögetve is képes dallamokat eljátszani 
• 2 idősebb nővére van, ő a kicsi fiú a családban :D
• Azért ilyen hiperaktív srác, mert az egész családja ilyen, állítása szerint 
• Neki van a legtöbb beceneve a csapatban pl. OkCat (mert állandóan macskákat rajzol), OkBeast(beast=vagyis szörnyeteg, de inkább vad,kemény : D mert a számokban ált. rappel és ő kapja a kemény szöveget XD, és mert az egyik régebbi reklámjában széttépi a pólóját), OkDaeri (daeri=menedzser asszisztens :D)
• A többi csapattag 'divat terroristának' tartja őt, mivel enyhén nincs divatérzéke állításuk szerint (általában csak a legszínesebb ruhákat veszi fel, nem túl jó összeállításba) XD
• Mikor még gimnáziumba járt, benne volt az iskolai jazz klubban, és szaxofonon játszott : D

 

292773_359379854156343_684832076_n.jpg

valódi név: Jang Wooyoung 
becenevek: Boo-Uhngee(Bagoly)
születésnap: 1989. Április 30.
születési hely: Dél-Korea, Busan
magasság: 178 cm
súly: 65 kg
vércsoport: B
vallás: buddhista
iskola: Seoul School For The Arts
hobbik: zenehallgatás, internetezés
specialitás: tánc
kedvenc étel: "A világ összes ételét szeretem"
ideális nő: "Valaki olyan, akiben mindent szeretek"
ügynökség: JYP
pozíció a csapatban: vokál
egyéb becenevek: Udong,Woodong, Jjang(legjobb) Wooyoung

 

Érdekességek / tudnivalók:

• 2007-ben elnyerte az első helyezést 1000 jelentkező közül a Mgoon Audition-on
• Csak a JYP-hez jelentkezett, de körülbeül négyszer mire végre sikerült bekerülnie
• 2007-es "évzáró fellépéseken" a WGs lányok előadták a Big Bang-gel a Grease-t, de TOP hiányzott ezért Wooyoung szált be a tánc végére és Yoobin-nal táncolt ^^
• Kinevezték a ssanti dance (cheap dance= olcsó tánc) királynak, mikor megmutatta az egyik Star King-ben hogy mit tud ^^ Azóta ha van rá alkalma akkor ssanti dancel XD
• Mivel Busanból jött, ő is tud akcentussal beszélni, akárcsak Junsu aki Daeguból származik. Néha együtt kérik meg őket, hogy beszéljenek úgy : D 
• Jang Gestures az egyik beceneve, mert sokat gesztikulál a kezével, vagyis sokat hadonászik vele :D
• A csapattagok állítása szerint ő a legviccesebb a csapatban, és ő az aki legjobban kijön a gyerekkel ^^
• Kedveli Bobby Kim-et, Ra.D-t és Yoon Dohyun-t
• Az egyik nagy, kedvenc étele a csirke, ezért kapta a 'Dakdokhu' becenevet ami azt jelenti 'csirke szerető' XD
• A leghajlékonyabb a csapatban ^^
• Sokan mondják, hogy a hangja hasonlít JYP-ére.
• A tagok között a csapatban ő az 'umma', vagyis az 'anyuka', mivel szereti a rendet :D

 

4rstbxyq.jpg

valódi név: Lee Junho 
becenevek: nincs
születésnap: 1990. Január 25.
születési hely: Dél-Korea, Ilsan
magasság: 178 cm
súly: 67 kg
vércsoport: A
vallás: keresztény - protestáns
iskola: Howon Egyetem
hobbik: zenehallgatás, táncosvideók nézése, tanulás, komponálás, divatmagazinok olvasása
specialitás: beatbox(szájdob), táncolás, éneklés
kedvenc étel: minden
ideális nő: Valaki olyan, aki szeretne gyereket
ügynökség: JYP
pozíció a csapatban: vokál
egyéb becenevek: Emperor, Hobutt, Nuneo

 

Érdekességek / tudnivalók:

• Nagyon hasonlít Rainre, a híres koreai énekesre, akinek már számtalan slágere van, és aki nagyon tehetséges színész ^^
• Első helyezett lett a Superstar Survival című tehetségkutató műsorban
• Nagyon kicsi a szeme, mondta is az egyik Star Golden bell részben, hogy régen ezért sokszor belekötöttek, mert azt hitték udvariatlanlan.. Sőt még az osztályában a tanár kiszemelte őt, és kérdezgette hogy valami problémája van? ^^"
• Természetes göndör haja van, de nagyon nem szereti ezért állandóan vasalja XD
• Charming butt az egyik beceneve, ami azt jelenti hogy bájos hátsó, a többiek mindig azt mondogatják, hogy neki van a legjobb hátsója : D
• A másik beceneve a 'hwang je' ami emperort, vagyis császárt jelent ^^'
• Ő az első aki először használta a Twittert huzamosabb ideig, pár képet is feltöltött. Az aranyos angolját is megmutatta ^^ Egyszer véletlenül félreírta az ágyat 'bed' helyett 'bad'-et írt, ami tudjuk teljesen mást jelent. De rögtön kijavította magát 'ah bed..lol'. Egyszer a Wild Bunny részben is kiírták 'I'm going to bad'
• Junho unokattestvére, Kim Sun Woo, egy híres baseball játékos, aki jelenleg a Doosan Bears-ben játszik.
• Nagyon sok minden akart lenni kiskorában, de az első nagyobb álma a színészet volt, ezért drámaklubban is benne volt.
• Nem nagyon szereti, ha az emberek úgy emlegetik mint a 'Kicsi Rain', mert azt szeretné, ha az emberek úgy emlékeznének rá mint Lee Junho
• Junho is kapott egy kiscicát nem sokkal azután, hogy Chansung is. Az ő cicáját Ggomengii-nek nevezte el, aminek jelentése kiskölyök :3

 

bjj72nvcyaam52w.jpg

valódi név: Hwang Chansung 
becenevek: Perry, PwangGa
születésnap: 1990. Február 11.
születési hely: Dél-Korea, Szöul
magasság: 184 cm
súly: 65 kg
vércsoport: B
vallás: buddhista
iskola: Howon Egyetem
hobbik: zenehallgatás,eddzés, játszani
specialitás: TaeKwonDo, Kumdo
kedvenc étel: nem válogatós evő
ideális nő: valaki szép szemekkel
ügynökség: JYP
pozíció a csapatban: vokál
egyéb becenevek: magnae, magnae on top XD a külföldi rajongók még Chanana-nak is nevezik (chansung + banana) XD

Érdekességek / tudnivalók:

• A legfiatalabb a csapatban, vagyis ő a magnae, de ezt senki nem mondaná meg. Mindenki furcsa képet vág mikor megmondja, hogy ő a legfiatalabb, és általában azt hiszik a legidősebbek között van ^^"
• Debütálás előtt játszott 2007-ben az Unstoppable High Kick nevezető sorozatban, ami az MBC csatonán ment
• Szintén debütálás előtt, 2008-ban szerepelt a 'Jungle Fish' című dokumentumfilm (avagy mini-dorama) féleségben, ami koreai tanulókról szól. Magyarországon is leadtak már többször, Dzsungel Hal címmel *o*
• A csapattagok szerint ha lenne 50 banánjuk akkor abból 49 és felet ő enne meg, szerintük ő eszik a legtöbbet XD
• Sokszor harapdálja a tagokat, mondjuk a vállukat ^^" De csak szeretetből és aranyosságból..:D Jaebum egyszer meg is jegyezte "Ő nagyobb nálam, és szeret enni. Nagyon szeret enni, szóval őszintén, kicsit félek" XD 
• Ő volt az egyetlen aki elpityeredett mikor megnyerték az első győzelmüket az Again&Again számukkal ^^ 
• Sokáig kendózott ^^ (Kendo, egy japán harcművészet, kardokkal harcolnak, hasonló a víváshoz) és mellesleg Taekwondozott is, ami egy koreai harcművészet.
• Nem olyan rég kapott egy kiscicát, amit Jeonggam-nak nevezett el. Jelentése olyasmi, hogy melegség, jó érzet~

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cialis En Jovenes Ellmems

Ellillinc,2019.09.02 20:44

Farmacia Propecia [url=http://rxasian.com]viagra[/url] Cialis Psicologico Fluconozole Dogs

Suche Viagra Pille Kelrource

Kelrource,2019.08.24 01:06

Nebenwirkungen Cialis 10mg Clomid Effets Indesirables Viagra Y Sus Efectos [url=http://cialionline.com]generic 5mg cialis best price[/url] Combination Birth Control And Amoxicillin Dangers With Expired Cephalexin Levitra Allemagne

Expensive Blood Constraints and Basic nature Blight

ATamsCashy,2018.10.11 22:10

Compression est comment robuste votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre coeur bat, il pompe le sang par vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/acheter-tadalafil-50-mg-yeux/

Tainted blood load

ATamsCashy,2018.09.27 13:23

Pression arterielle est comment dur votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur sentiment pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque culture votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par de vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/vente-cialis-canada/